Ülök a Ráday utcában, Budapest étterem-utcájában (The famous restaurant street of Budapest, baszki) és ég a pofám. Már megint. Nem saját magam miatt, hanem magunk miatt, a rólunk kialakult kép miatt, amit nem tudunk és valószínűleg nem is fogunk tudni lemosni. A hozzáállás miatt ég a pofám: megint és még mindig folyamatosan kibukik, hogy a gagyi és a mutyi országa vagyunk, aki nem hogy az európai kultúrvonalhoz nem fog soha felnőni, de a Balkán jó része is rég elhúzott mellettünk, s valószínűleg lassan a - vélt vagy valós - türk rokonaink is le fognak tagadni minket a francba.

Pedig most, hogy túl vagyok az első felháborodáson, visszanézve nem történt semmi különös. Leült mellém sörözni egy amerikai pár, klasszikus felszerelésükben (fehér short, sportcipő fehér zoknival, hónaljban erősen foltos golfpóló) aztán a férfi előadta, ahogy a szomszéd kajáldában cézár-salátát próbált venni. Amit kapott, az basically zöldsaláta volt néhány karika paradicsommal, majd a pultos simán megpróbálta lehúzni a normál ár duplájára. (Aztán persze jött a szokásos, ja-bocs-elszámoltam sértődött arckifejezés.) Oké, hallottunk már néhány ilyen sztorit a magyar vendéglátásból, amin azonban kiakadtam, az a pasi kommentárja volt: "I had a nice example of the good old Hungary, again."

Igen, ez az again, ez a megint az, ami kivágta nálam a biztosítékot. Nem tudom, hány napja érkezhetett ez a pár, de már nekik is nyilvánvaló volt: ez a 93e nm a lehúzás és az átverés országa, pirossal jelölve a Lonely Planet térképeken, ahol kulturált országok lakói félelemmel vegyes kiváncsisággal lépnek le a repülőgépről, miközben izzadt tenyérrel markolják a nyakukban - póló alá rejtett - pénztárcát. Szomszédaim nem is számítottak másra, mint erre, valószínűleg voltak már Dél-Kelet Ázsiában és Észak-Afrikában is, ahol megedződött a jellemük a hasonló esetek kezelésére.

Én pedig azt kell hogy gondoljam, ahol ennyire nem változik semmi, ott valóban nincs válság. Ahol sorra zárnak be az éttermek, de a maradék még mindig azon fáradozik, hogy a napi egy-két beeső turistát megkopassza, ott egyértelmű, hogy nem lehet válság. A válság ugyanis arra készteti az embert, hogy változtasson, hogy váltson, ha túl szeretné élni a nehéz napokat. Különösen a vendéglátóiparban, ahol harmadannyi turista negyedannyi pénzéből kell lehasítani a nyereségességhez szükséges forintokat, mint néhány évvel ezelőtt. 

Igaz, ha eddig nem jutott eszébe az éttermeknek, hogy a rövidtávú, szar kajára és kizsigerelt pincérekre alapozott modell helyett valami hosszútávút kellene csinálni, már csak úri becsületből is, nyilván nem most fognak változtatni. Most kezdjenek el hírnevet építeni, amikor alig turista, a jó alapanyag meg sokkal drágább és különben is, hazai körökben már évek óta lehúzós szarnak minősítik a helyet minden szinten és fórumon? Nyilván nem. Legfeljebb ha nehéz idők jönnek, elég lesz egy - gimnazista, feketén foglalkoztatott - pincér is, az Ungarische Goulashsuppéba meg elég lesz 20 deka hús a 10 liter léhez. 

És sajnos ez a mentalitás nem csak a vállalkozások szintjén érezhető, hanem a szabályalkotók szintjén is, akik a vállalkozásbarát politika egyre áttetszőbb zászlaja alatt egyre-másra lehetetlenítik el a cégeket, irgalmatlan adó- és járulékterhekkel; mutyizással és kenőpénzekkel megszerezhető engedélyekkel; átláthatatlan és teljesíthetetlen pályázati feltételekkel, hogy tényleg csak a felszínét kapargassam meg a hegytetőt beborító szarnak. Hát valóban, hogy a francba csináljon valaki egy hosszútávon működő becsületes éttermet, ha a bevétele legalább felét lenyúlja az állam és sosem tudni, mikor állít be egy újabb - eddig sosem hallott - hatóság képviselője, aki nyújtja a markát vagy vaskos bírsággal fenyeget. 

Aki pedig azt hiszi, hogy ez az áldatlan állapot egy kormányváltással vagy egy válságkezeléssel elmúlik, nagyon téved. Ez a mentalitás a népnyúzó Döbrögik óta velünk van. Néha más veszi kezébe a szaros ostort, hogy nagyokat cserdítve vele munkára bírja a pórnépet, de bizony, dicsőséges ezerbárhányszáz év alatt ez nem sokat változott. 

És hogy mi lesz? Mi lenne? Ami eddig is. Aki tehetséges és elég kalandvágyó, úgyis lelép az országból, az itthon maradtakon pedig az ügyeskedők és a pofátlanok élősködnek majd. A lényeg, hogy nincs az a válság, ami ide begyűrűzne, hiszen dicsőséges káeurópai Atlantiszunk már ezer éve áll, csak mindig valaki más énekli a kórus élén, hogy "nem süllyedünk, nem süllyedünk!"

u.i.: a sportfröccs egy deci bor és négy deci szódavíz keveréke. Korábban kisházmester néven volt ismert. Azért sportfröccs, mert alapvetően a szomj oltása a célja, épp csak olyan mértékben borozva össze a szódát, hogy "íze legyen a víznek." Jelen sorok szerzője nem állítja, hogy ő találta ki ezt a kifejezést, de a Margitszigeten található egykori Sark-kertben történő meghonosításában mindenképp elévülhetetlen érdemei vannak. És erre büszke, különösen annak fényében, hogy már összehasonlító körképeket is találni e témakörben a neten.

 Egy amerikai farmer megtalálta a megoldást a mexikói öbölben elképesztő méretet öltő olajfolt eltávolítására. Egy elképesztően egyszerű módszerről van szó, amellyel nagy mennyiségű olajat lehet kiemelni a vízből, méghozzá rendkívül környezetbarát módon, további szennyezés nélkül. A videó magáért beszél:

A karácsonyi időszak velejárója a híriparban a virtuális karácsonyi képeslap és az év végi összegzés, annyi mindössze a különbség, hogy ezekkel már szenteste előtt bőven hányásig elronthatjuk a gyomrunkat. Így a céglogós fenyőfadíszek és a szupercuki mikulássapkába öltöztetett kisállatok émelyítő képi világa után olyan meglepetéssel fogadtam a TAG Heuer hírét, mint három nap karácsonyi zabálás után a polc mélyéről előkerülő bontatlan üveg Unicumot.

A TAG Heuer-óra nem a szerények játékszere, szerencsére azonban az állítólagos válság során sem legyintette meg a céget az álszerénység vagy a visszafogottság leghalványabb szele sem. A Hol itt a válság? munkacímű alkotás büszkén számol be arról, hogy „kinek vagyon, annak nagyon”, méghozzá a lelket melengetően dülledő mellkassal:

A közel egymillió forintos TAG Heuer Meridiistet viszik a magyarok, mint a cukrot. A budapesti Andrássy úti üzletben mostanáig csaknem 100 készülék talált gazdára. Időközben a svájci luxuscég már piacra is dobta a luxusmobil legújabb változatát: a Meridiist Automobili Lamborghinit, melyet a sportautó gyártóval közösen alkottak. A Lamborghinit korlátozott példányszámban, kézzel gyártják, az autógyár alapításának évére emlékezve összesen 1963 darab készül belőle.

Aki annyira fafejű lenne, hogy a TAG Heuer és a Lamborghini hívószavak nem elegendőek számára, hogy kifizessen egy gurigát egy telefonért, annak kissé leereszkedően és atyáskodóan elmagyarázzák, miért is lenne jó, ha elkezdene mélyebben turkálni a zsebében:

Ez a világ első olyan mobilkészüléke, amelyet egy svájci luxus óragyár állít elő: a milliós készülékeket tehát olyan gondossággal tervezték és szerelték össze, ahogy azt egy patinás svájci óragyártól megszokta a világ.

A Meridiist […] olyan speciálisan fényezett, rozsdamentes acélból készült, ami még a fémérzékenységben szenvedőkből sem vált ki allergiás reakciót. Az előlapján lévő kijelzőt egyetlen 60,5 karátos zafír-kristály védi, olyan kemény, hogy megkarcolni is csak gyémánttal lehetne. Az elvárt minőség garantálására a gyártásban egy sor új technológiát kellett bevezetni, a 430 darab innovatív alkatrész pedig szükségessé teszi, hogy minden egyes készüléket képzett szakember, kézzel szereljen össze. A Meridiist női modelljét 2256 csiszolt gyémánt ékesíti. Az összesen 6,54 karátnyi ragyogás a luxus használati tárgyat a lélegzet elállító műalkotások színvonalára emeli.

A Lamborghini modell minden egyes készülékének hátoldalába bele van gravírozva a sorszáma, és ide ugyanaz a felirat került, mint ami a Lamborghini Murciélago LP 640-as autó motorblokkján látható, egy Lamborghini aláírás. A készülék egyébként nemesacél házát titán-karbid bevonat védi és a billentyűk is nemesacélból készültek.

Ugye érted már?! Gyémánt, zafír, karátok, Lambó és egyedi sorszám: erről a telefonról egy órát lehet mesélni anélkül, hogy technikai specifikáció szóba kerülne; csajozás (pasizás) garantált; Bódi Sylvi a telefonszámodért kuncsorog, Csányi Sándor maga mellé ültet a helikopterébe, ha ezt meglátja a kezedben.

Meggyőző ugye? Kapod a kabátod és rohansz, hogy vegyél egyet, akár a lelked árán is? Hát a túrót! A készülék ugyanis elfogyott!

Magyarországon már elfogytak az ide szánt darabok. Ezért, aki szeretne mégis magának egy ilyen luxus-telefont, az nem tehet mást, mint hogy előjegyezteti a budapesti üzletben. És türelmesen vár.

Azt hiszem mindenki számára egyértelmű, hogy abban az országban, ahol ilyen tartalmú és stílusú cikk megjelenhet, ott egyáltalán NINCS VÁLSÁG!

Ez az Új Magyarország Fejlesztési Terves képeslap (köszönet Becherpignek) ugyan nem vadonat új, de miután kibányásztam a fiókomból, rá kellett jönnöm, hogy az üzenet a pár hetes csúszás ellenére is abszolúte érvényes. Sőt, univerzális és örök érvényű! Csak tudnám, hogy mi az (elfogadva, hogy ez egy kommunikációs anyag, márpedig tudósaink eddig nem találtak ennek ellentmondó bizonyítékot).

Szóval ezek valamit mondani akartak ezzel a lappal. De mit? Első ránézésre ugyan üvölt róla, hogy a „Válság nem enyhíthető!”, de a rémülettől remegő kézzel elolvasva az apró, fekete betűkkel szedett köztes sorokat, akkor meg pont az ellenkezőjét, vagy legalábbis valami olyasfélét kapunk: minden fasza, de keményen dolgozunk rajta, hogy még faszább legyen. WTF? (Katt ide a nagyobb képért)

Az egy dolog, ha egy ember idióta. Tehetségtelenül is lehet bármit melózni, amíg nincs valakinek, valamiért útban. De hogy egy egész kormányzati szisztémán átcsorogjon egy ekkora balfaszság, ahhoz azért több ember összehangolt elmelágyulása kell. Ha beleüvöltik az emberek arcába, hogy válság van, akkor miért csodálkoznánk, hogy mindenki ezen rinyál?

Nekem tök mindegy, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv jó-e vagy sem, eléri-e a célját vagy sem, de amíg azok az emberek, akik ezt kiadták a kezükből, még ugyanott dolgozhatnak (és még pénz is van a sokszorosításra), addig nem hiszem el nekik, hogy válság van.

Ha viszont nincs válság, akkor tényleg nem is enyhíthető. Talán ezt akarja sugallni a szórólap is.

Nem kér a szponzorok felirataiból autóira a Forma-1 idei verhetetlen konstruktőre a Brawn GP. A Hondától „örökölt”, Ross Brawn által vezezett csapat autói – bár Jenson Button az eddigi hét versenyből hatot megnyert, egy versenyen pedig a második helyen végzett – még mindig hófehérek és csak egy egészen kicsi Virgin felirat látható rajtuk egy olyan eldugott helyen, hogy talán még a féktárcsa belső oldalán is feltűnőbb lenne. Mi lehet erre a Forma-1-ben szokatlan jelenségre a magyarázat?

Itt van a General Motors csődje, ami ha nem is a világ legnagyobb ilyen fiaskója - a Lehman Brothers és a WorldCom is nagyobb bukást produkált -, de termelő vállalattól még nem látott ekkorát a világ. A válság miatt, ezt mondják. Hogyne, persze, alig néhány hét, hónap alatt a világ valaha volt legnagyobb értékű vállalata hirtelen összeomlik, miközben egyébként tökéletesen működne. Ez akárhonnan nézzük, hülyeség.

"...a válság miatt".  Ez napjaink jolly jokere, megfellebezhetetlen végszó, rövidke, de annál súlyosabb jelentéssel bíró szintaxis, amelynek mélyén sorsok, tragédiák, az élet nagy dolgai rejtőznek. Nem mellékesen ez a béna kis tagmondat oly gyönyörűen illeszkedik a szánalmas kismagyar mentalitásunkba, hogy öröm nézni.

Ma a sajtóban a megunt házikedvencekek kerültek sorra, szerencsétlen kivert ebek ugyanis soha nem látott tömött sorokban ácsorognak a túlterhelt menhelyek előtt "a válság miatt". Legalábbis ezt próbálja meg a mindennapi harcokban és a gyereknap megpróbáltatásaiban elzsibbadt agyakba sulykolni az Index cikke a Független Hírügynökség (FH) parádés tudósítása alapján. Azért ezen érdemes elidőzni picit.

Egészen egyszerűen be tudom bizonyítani, hogy a legkevésbé sincs válság. Per definitionem – ugye - a válság szó valami olyat jelent, hogy egy változékony állapot, mely veszélyes és/vagy instabil és amelyből csak valamilyen változás hatására van megnyugtató kiút. Szóval elvileg érzi mindenki a bőrén, hogy valami nincs rendben és igyekszik ott meghúzni a nadrágszíjat, ahol csak lehet: változunk, alkalmazkodunk mindnyájan.

Mindnyájan? Egy nagy túrót! A bankok és pénzintézetek egészen nagystílű módon igyekeznek tudomást sem szerezni arról a válságról, melynek kialakulásához épp az ő elképesztő haszonhajhász viselkedésük vezetett el. Fújtak egy néhány ezermilliárd dolláros lufit – amely valójában csak az ő kimutatásaiban létezett, valós termékek sosem álltak mögötte -, aztán amikor kipukkant, megvonták a vállukat és minden lehetséges fórumon elmagyarázták, hogy ők nem tehetnek róla egyáltalán. A piac a hülye, amikor túlárazta a termékeket. Persze egy szó nem esik arról, hogy adtak hitelt mindenre, mindenkinek, csak meglegyen az átlag feletti árbevétel-, meg ügyfélszámnövekedés, aztán lehessen hazavinni a zsíros bónuszokat.

De melyik bank vezérigazgatója, igazgatósága, elnöke mondott le, miután beütött a krach és a pénzügyi részvények árfolyama a béka segge alá zuhant? Na? Egyik sem! Egyedül Sir Fred Goodwin, a Royal Bank of Scotland vezérigazgatója vonult nyugdíjba: ötven évesen évi 700 ezer angol fontnyi juttatással. (Eközben a RBoS részvényeinek többségét mintegy 24 milliárd fontért az állam vásárolta meg, egyébként a bank csődbe ment volna.

És ha már bónuszok, meg fizetések. A Royal Bank of Scotland körül hónapokig állt a bál, mivel a 24 milliárdos mentőcsomagból egymilliárdot akartak a bónuszok kifizetésére fordítani. Miután ezt a tervet a brit kormány keresztülhúzta, a cég kitalálta, hogy alacsony (gyakorlatilag nulla) százalékos kamatú hitelt ad a dolgozóinak – épp annyit, amennyi a bónusz összege lenne. Aztán majd ha egyszer vége a válságnak, kiírnak egy dupla akkora bónuszt, aminek a felét nem adják oda, mondván: annyival tartozott a kedves munkatárs a banknak. Aranyos, mi?

De menjünk tovább: ha válság lenne, nyilván csökkennének a fizetések. Ehelyett a Citigroup (mely egyébként 52 ezer emberétől vált meg világszerte) berkeiből kiszivárgott, hogy megemeli a vezető beosztású dolgozóinak fizetését. Hasonló lépést fontolgat a Bank of America és a Morgan Stanley is: nyilvánvalóan itt is az elmaradt bónuszok miatti kompenzációról van szó – bár a hivatalos indoklás szerint azért kell egyre magasabb fizetést kínálni a senioroknak, hogy nehogy elszipkázza őket a konkurencia. Az indoklás csak ott sántít, hogy a döntést maguk a senior vállalatvezetők hozták. (Sőt, amikor az emberek tüntetéseket szerveztek a bankok előtt az indokolatlanul magas bónuszok miatt, a bankárok az ablakból lógva bankjegyekkel legyezgették magukat, hogy mindenki lássa, milyen magasról szarnak a plebszre.)

De ne mutogassunk az óceán túloldalára, sőt a kontinens túloldalára se: maradjunk meg szépen a mi kis kárpát-medencei mezítlábas valóságunknál. Miközben a PSZÁF, meg az összes érdekvédő szervezet kórusban sikít, hogy „Hülye magyarok, ne vegyetek fel mindenre hitelt, mert bebukjátok előbb-utóbb!”, az Erste Bank lépett egy olyat, amitől az agyam ledobta az ékszíjat. Kitalálták ugyanis, hogy ők akkor is adnak hitelt, ha az összes törlesztőrészlet meghaladja a havi nettó fizetés 100 százalékát. Igen, a teljes nettóét. Igaz, ezért egy teljes százalékponttal magasabb kamatot kell fizetnünk, de hát kit zavar az, amikor sokkal több pénzt kaphatunk cserébe a banktól, mint amennyit vissza tudunk fizetni?!

Most őszintén, van itt válság, ha egy ilyen akciót szó nélkül elfogad az összes szabályozó hatóság? Van válság, ha a bankok javadalmazási és ügyfélkezelési gyakorlatában egy fikarcnyi változás nem történt? Hát persze, hogy NINCS VÁLSÁG!

Korábban már firtattuk, hogy hogyan is lenne már itt válság, ha minden egyes budapesti szórakozóhely és kocsma csurig van szinte minden este, és mindenhol patakokban folyik a szesz. Rögtön jött a kontra: mert a válságban nő az alkoholfogyasztás, azért van ez, mert az emberek kétségbe vannak esve. (Még talán a keménydrogoké is nő, csak azt a KSH nem méri olyan frankón, bár a KSH semmit nem mér frankón, de ez már egy másik sztori).

A különféle gazdasági válságok során az emberek általában lényegesen kevesebbet fogyasztanak, mint szoktak, hiszen elveszítik állásukat, kevesebb pénzből gazdálkodnak. A csórók meg nem vesznek drága dolgokat, de még olcsóból is keveset, tényleg csak amit nagyon muszáj. Szomorú dolog ez.

Mindez egyúttal azzal is jár, hogy a jó nagy áruházak, bevásárlóközpontok, hiper-, szuper-, mega- és gigamarketek forgalma drámaian visszaesik, az üresen tátongó üzlethelyiségekben unatkozó kereskedők álla pedig szépen felkopik. De vajon mire utal, ha egy piacvezető áruházlánc üzletei valahol gombamód szaporodni kezdenek? Tényleg válság van akkor?

Igazi antropológusokhoz méltó résztvevő megfigyelést folytattunk tegnap a Chachacha kert nyitóbuliján a Margit-szigeten: az eredmény egy súlyos másnap, néhány zúzódás, meg egy csomó nyilatkozat arról, hogy igazából nincs is válság.

Tanulság 1: hiába tudsz lassítani a bicikliddel, amikor kivág eléd egy lesben parkoló autó indexelés nélkül, ha a kanyarodó manőver nem az igazi, úgyis átesel a kormány fölött.

Szóval tegnap nyitott meg a Margit-szigeten a Chachacha szabadtéri egysége a már megszokott helyen, rengeteg röviddel, az érkezésünkkor már csak rosé-fröccsel és Master and Servanttel. Rövid akklimatizáció és sok pohár után nemre, korra, kinézetre való tekintet nélkül bejártuk a kinti táncteret és környékét, és a hajnali háromkor igen abszurdnak számító kérdést a „Te mennyire érzed a mindennapi életeden a válságot?” címűt szegeztük az ártatlan alkoholszagú tömegnek.

Tanulság 2: az alkoholt a szervezetbe az este folyamán egyenletesen, de inkább a fokozatos lassítás elvét követve visszük be, egyáltalán nem szabad gyorsuló tempóban fogyasztani, különös tekintettel a hajnali kettő után kezdődő időszakra. Az úgynevezett gépszíj viszont bármikor beindulhat, ezzel is különösen vigyázni kell.

Általános szabályként elmondható: a szigeten lévők életére egyelőre semmilyen hatással nem volt a válság, de azért a kép ennél árnyaltabb, úgyhogy meg is próbálom felidézni a legjobb válaszokat. Csikorognak a kerekek és fáj egyébként.

„Te fideszes vagy?” – ez volt a legjobb visszakérdezés egy 35 éves vállalkozótól, de a kezdeti pártállástól független átütlek hangulatot sikerült kezelni, így megtudtam, hogy vannak devizahitelei, amiknek drágább lett a törlesztőjük, de az a havi 30-40 ezer forint az ő költségvetésében már nem oszt nem szoroz. Egyébként a válságért a politikusokat, akik csak politizálni akarnak tette felelőssé.

„Mostanában kevesebb a papám betege, így nehezebben kapok tőle pénzt” – mesélte egy orvos fehér ruhás lánya, de megnyugtatott, tulajdonképpen semmit sem érez az egészből, pont annyit tud inni, mint korábban.

„A válságot a média generálta, az ő manipulációjuk eredménye. Szerintem nem létezik, és, ha az újságok arról írnának, hogy mi a jó, akkor nem lenne” – magyarázta valaki, hát már sajnos nem is tudom, hogy pontosan hol, egy oszlopnak dőlve a tánctér szélén, vagy útban a kőépülethez, mindenesetre így gondolta.

„Igen, érzem. Megemelkedtek az árak. Szerintem a reklámok miatt van az egész” – festette le saját kis világának gazdasági problémáit egy fiatal lány, aki krokodilok elől menekült a pult előtt. Vagy valami más lehetett, mindenesetre az egyenes helyett a cikkcakkot választotta.

Kedves külföldi fiúkkal is találkoztam, belőlük konyhaangol és jelbeszéd segítségével kiszedtem, hogy small crisis van, de mivel nálunk egy sör alig egy euró, és nem öt, mint ott ahonnan ők jönnek, így igazából big money-juk van.

Tanulság 3: na a harmadik tanulságot sajnos közben elfelejtettem. A Chachacha kert kinti táncterén egyébként nagyjából hallgathatatlan a zene, mert még egy klasszikus Prodigy alá is bekevernek valami ingyen letölthető dobalapot, a benti részen viszont a Chachacha fénykorából megszokott irgalmatlan nyolcvanas évek buli volt, annak minden bájával és cikiségével együtt.

Ez nem egy újabb emo zenekar neve, vagy egy külvárosi rockkocsma speciális rendezvénysorozata, hanem egy valós probléma, mellyel nem igazán szembesülhetünk direkt módon a hétköznapokban, hiszen magunk is részesei vagyunk.

Zaklatott vagy, egész nap pörögsz, de úgy érzed értelmetlenül? Válságokról szóló hírek ömlenek az arcodba 24/7-ben?

Dr. Daniel Freeman évtizedes kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a veszélyek és az erőszak folyamatos nyilvános jelenléte következtében négy emberből egynek paranoiás szorongásai vannak.

A pszichiáter állítása szerint a paranoia sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, mivel lehetséges okozói, úgy mint az urbánus társadalom izolációja és egyre rémisztőbb versengése az elmúlt tíz évben megsokszorozódtak.

Agóniáink valós okait azonban nagyon kevésszer érzékeljük. Egyszerre váltunk ugyanolyan érzéketlenné a hírekre, mint ahogyan tudat alatt érzékenyek és hiszékenyek.

Nem lepődünk meg egy iskolai lövöldözésen, vagy egy repülőgép katasztrófán, sőt ha kép nincs a cikkben, már rá sem kattintunk. De mostanában rettegés lesz úrrá rajtunk, amint meghalljuk a hitel, piac, bank, veszteség stb szavakat.

Mitől rettegünk?

Válság van? Vajon rettegnénk a válságtól, ha valóban az lenne, és valóban lenne mitől félnünk? Nem rettegnénk, hiszen a repülőn sem rettegünk attól, hogy lezuhan, miután már megtörtént.

Akkor meg mitől rettegünk?

Az úgynevezett holdudvarhatás áldozatai vagyunk. A globális gazdaságnak pedig van egy olyan tulajdonsága, hogy minden üzleti mozzanat, szinte minden ország gazdaságára hatással van. A holdudvarhatás következtében, pedig mindent egy „válság van” szemüvegen keresztül kezdünk el nézni. Egy globális méretű holdudvarba keveredtünk. Ideje lenne már befejezni, hogy minden rejtett szorongásunkat a „válsággal” magyarázzuk.

Nincs válság. Para van.

Van itt nekünk ez az állítólagos válság, a csapból is ez folyik, sokan sokféleképpen igyekeznek megmagyarázni, de legalábbis mindenki fejében minél mélyebben rögzíteni, milyen szörnyű nagy bajban is vagyunk. A válság rémképéből ráadásul nemcsak ötlettelen kiskereskedők és nyerészkedő vendéglátósok képesek hasznot húzni, egy-két okostojás az akadémiai elefántcsont-tornyokból is le-leereszkedik lepedőből csomózott köteleken, hogy elmerüljön egy kicsit a fertőben, és nem utolsó sorban pénzt keressen. Jó sok pénzt.

Ismerünk persze itthon is olyan tudósmókusokat, akik legszívesebben reality-showban mutatnák be, hogyan gondolják ki a világ nagy dolgait, ha nem lenne mindez eszetlenül unalmas. A legnagyobb kamutudós viszont kétségtelenül az amerikai Nouriel Roubini, legalábbis ami a közgazdaságtudományt illeti. A csóka az elmúlt két évben rocksztár-szintű ismeretségre tett szert világszerte pusztán azzal, hogy addig ismételgette, hogy „nagy baj lesz, kurva nagy baj...”, amíg be nem jött neki, azóta pedig ezzel haknizik körbe-körbe a világ körül. A dolog szépséghibája, hogy a figura a New York-i éjszakai élet egyik legnagyobb playboya, és saját bevallása szerint is magasról tesz a válságra, a vészmadárkodás neki csak jól fizető munka.

Lehet, hogy Szilvásy „Kormányzati Jósda” Péternek a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága számára készített lila-rózsaszín prezentációjában igaza volt, és mégis létezik a fekete média, ami Szilvásy eszmefuttatását folytatva részben felelőssé tehető az állítólagos válságért. „A fekete média jó híreket nem továbbít, csak ha megfizetik. Vagy hozzátesz valami negatívat” – írja Szilvásy a dolgozatában, amit fantasztikus X-Party oldaláról szerencsére le is lehet tölteni. Egyébként Szilvásy honlapja a Flash zenekar honlapjának egyfajta komplementere: a két oldal együtt adja ki a szent és a profán animgifek jin jang jelét.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Szilvásy által egyértelműen a fekete média legsötétebb lovasának besorolt Indexen megjelent a Napi Gazdaság cikke a Porsche magyarországi terjeszkedéséről. (Lehet, hogy a Napi Gazdaság is fekete. Mintha csak a Story magazin nem lenne fekete média, meg talán a Hot!) Szóval megjelent ez a cikk, ami örömteli, mert végre nem arról szól, hogy az állítólagos válsággal sújtott autóiparban valami megint nem jó. De sajnos a Porsche ilyen-olyan beruházásáról szóló hírben a korpa között kell meglelni a gyöngyöt:

A márka egyébként fennállása óta a legjobb hónapot tudhatja maga mögött a magyarországi újautó-piacon: márciusban 16 gépkocsi talált gazdára.

Valamint:

A válság idehaza a jelek szerint nem sújtja a prémium autókat, miközben szakértők szerint az idén 60 ezer darabbal százezer alá csökkenhet az eladott autók száma.

Szilvásy Péterhez hasonlóan a jó és örömteli hírek megszállottjaiként már csak egyetlen dologra vágyunk. A fekete média árokásói mondják ki: nincs válság.

Príma szórakozás egy álmos reggelen a TV2 és az RTL Klub reggeli műsoraiban futó SMS-csík olvasgatása. Egyrészt számos nyelvi leleménnyel találkozhatunk, másrészt vérmérséklettől függően már a hattól kilencig terjedő időszakban heves politikai vitákon hergelhetjük fel magunkat (TV2), vagy névnapi jókívánságokat szemlézhetünk (RTL Klub).

Ezt azért tehetjük meg, mert mindkét csatornára minden reggel beesik nagyjából négyszáz SMS. Az utóbbi időszak beérkező üzeneteiből átlagot vonva inkább kicsit több mint négyszázról van szó. Nem beszélünk a levegőbe, itt vannak az RTL-es, itt meg a TV2-es SMS-ek, számolják meg őket!

Egy üzenet ára mindkét csatornánál bruttó 90 forint, ami nagyjából 35000 forint bevételt hoz naponta csatornánként (négyszáz darabos átlaggal 36ezer, hogy egészen pontosak legyünk). Ezek a műsorok ugye a munkanapokon jelentkeznek csak, amiből idén 253 van. Innentől kezdve könnyen kiszámolhatjuk, hogy összesen TIZENNYOLCMILLIÓ-KÉTSZÁZTIZENHATEZER(!) forintot költ az állítólag válság sújtotta nép SMS-szavazásra évente.

Akik bírják a horrort, nyugodtan dobják hozzá a TV2 Naplójában minden héten jelentkező szavazást, amiben 90 forintért kapunk egy voksot. A múlt héten 8600 szavazat érkezett, ez évente összesen kicsit több mint NEGYVENMILLIÓ forintot jelent. És megelőlegeztük, hogy a 8600 átlag, de persze nagyon sokszor sokkal többen szavaznak ennél.

Ezekben az időkben, amikor állítólag minden forintot háromszor a fogunkhoz kell vernünk, mielőtt veszünk belőle egy hónapra három vizes zsemlét simán okozhat szívrohamot, ha hozzádobjuk ehhez, hogy állítólag mennyi szavazat érkezik a Megasztár vagy a Szombat esti láz jellegű műsorokra. Ja, és ugye ezekben a műsorokban a bő több tízezres szavazatszámhoz 240 forintos SMS-ek társulnak, ahogy a TV2 reggeli műsorának játékában is.

És akkor ez csak két csatorna volt, kevés műsorral, pedig ma már valószínűleg a temetésünket is tudjuk emelt díjas SMS-ből is fizetni, sőt, ha mázlink van nyerünk még valami szemetet is. Szóval, hol itt a válság?

Van valaki, aki komolyan elhiszi, hogy a válság kényszerítette ezt a kajáldát az ízlésesség és ötletesség határát még alulról sem súroló, ellenben szemmel láthatóan komoly anyagi ráfordítással járó plakátok legyártatására? Hát nem. Pusztán beálltak az emberek válságtól való félelmét kihasználni vágyó cégek egyébként sem rövid sorába. A lényeg, hogy nyugodjon meg mindenki, ha nyakkendős disznót látunk is, akkor se dőljünk be a szlogeneknek. Nincs válság!

Egyébként van valakinek valami használható ötlete, hogy mégis mi a frászt akar ez jelenteni? Miért gondolták, hogy a válság rémképével halálra ijesztett járókelők menten betérnek egy sertéspörköltre, ha meglátják a nyakkendős disznót, amint bizarr szadomazo – sőt, kannibaloid - fétiskésztetésének hódolva pénzérméket tömköd egy malacperselybe? Összefoglalva: ezmostezígyhogy?

És még krumplistészta sem volt ma délben (ne jöjjön senki a válsággal, nyilvánvalóan szimpla üzletpolitikai baklövéssel van csupán dolgunk).

Egyetlen fia segít megoldani a problémáinkat és meghal a mi bűneinkért kifizeti a törlesztőrészleteinket. Nem kell hozzá más, mint a varázserőt korlátlan hitelkeretet biztosító American Express hitelkártya.

Eközben megtudhatjuk, hogy a hitelből emelkedő életszínvonalat jelképező mixer gép visszaváltása, az amerikai kormánynál ér véget, ahol egy meglepően nagy szórási lehetőséget biztosító módszerrel választják ki, hogy mi legyen a hitelt adó biztosító társaság sorsa.

Villany van, internet van, válság nincs.

Akit érdekel nézze meg, zseniális.

Tudjuk, hogy a média szeret dobálózni a nagy szavakkal, mert a nagy szavakra figyelünk csak igazán oda.

1929-ben a világ gazdaságilag legelőrehaladottabb országaiban súlyos, tömeges éhezések és súlyos tömeges munkanélküliség volt.

Mit jelent a válság ma?

Kizárólag a legszükségesebb igényeinknek teszünk eleget, vagyis:

1. Hetente csak háromszor megyünk el étteremben vacsorázni.

2. A hétvége már nem négy- (csütörtök estétől hétfő reggelig), hanem már csak kettő napi intenzív szórakozásból áll (szombat reggeltől vasárnap estig)

3. Csak azok vesznek hyper multimédiás telefonokat akiknek igazán szükségük van rá.

4. Csak azok vesznek 45 millió forint feletti értékű autót akiknek igazán szükségük van rá.

Ne essék félreértés, ez a blog nem azért jött létre, hogy lenevelje olvasóit a luxuscikkek fogyasztásáról, SŐT!

Annak érdekében hoztuk létre, hogy lenevelje az embereket a "válság van" kifogás nyilvános használatáról. Éljen a luxus, éljen a globális gazdaság. Válság volt, válság NINCS.

Most komolyan: hogy lenne már olyan rohadt nagy válság, ha egyszer egy sörre nem tudok beülni péntek este, mert dugig van minden kocsma?

Ha akkora válság lenne, azt hiszem az első, amit visszafognék az értelmetlen pénzkidobás lenne. Például a szórakozás. Biztos összejönnék akkor is a haverokkal, csak inkább szervezek házibulit két rekesz sörrel meg egy üveg Zubrowkával, lesz zene, meg tánc, cigizni persze csak az ajtó előtt, de akkor is fele annyiból kijövök, mint egy esti kocsmatúrán. A vendéglátósok meg éhen halnának.

Persze egyáltalán nem spórolok, hiába tudom én, mi lenne a jó, de az én vagyok. Vagy tényleg mindenki ilyen? Találkozzunk a Toldinál – hangzott el az esti programterv. Oké, 10 perc és ott vagyok. Öt perc múlva jön a telefon: nincs hely. Oké, irány a Terv. Ott sincs hely. Végül a pultnál meghúztuk magunkat, inni egy sört, tényleg csak dehidratáció ellen, de nem volt az igazi. További dugig telt helyek? Rézangyal, Csendes, KisErkel – jó ez utóbbiról tudtuk, hogy zártkörű születésnapi bulit tartanak, azért is vettük célba. Az viszont döbbenetes, hogy a „még öt Unicumot!” című rendelések olyan sűrűséggel zúgtak át a levegőn, mint a perzsák nyilai. Ha nem maradt ott a 40 fős buli után legalább egy 200 ezres cech, akkor állom az egész estét. Komolyan. Kiküldött tudósítónk közben jelentette, hogy Monyó tele, könyvtár tele. Wow…

Akkor milyen válságról is beszélünk?

U.i.: És ha tényleg válság lenne, nem lenne szombati munkanap. Üresen kongó szobák, trécselő titkárnők, aki bent van, másnapos, a GDP meg egy paraszthajszállal nem nő. Felesleges pénzkidobás az egész.

Nincs válság. Válságban az emberek nem vennének mindenféle drága dolgokat, a drága dolgokat áruló cégek meg jól csődbe mennének. De nem így van, a drága dolgok iránti igény hazánkban is elérte azt az újabb kritikus szintet, ami a világ egyik legkomolyabb luxusautó-márkájának, az Infinitinek is megütötte az ingerküszöbét. Infiniti márkakereskedés nyílik Budapesten májusban. Itt a tavasz, nincs válság, sunshine happiness!

Válságban árulnának ilyen autót Magyarországon? Hát nem.

Az Inifiniti egyébként a Nissan luxusmárkája, 1989 óta létezik, aktuálisan öt modellje fut, és még egy csomó hasonló okosságot lehetne itt összehordani, de ez mind nem fontos. Az a lényeg, hogy kurva drága.

A "nem öt perc alatt megoldható feladatok" még nem jelentenek válságot. Ezt már akkor is tudtuk. Csak hozzáállás kérdése. Nincs válság!

Internetes keresési szokásainkat szeptemberben teljesen megborította a válság, illetve a válsághoz kapcsolható egyéb kulcsszavak, de szerencsére egy októberi súlyos mélypont után már helyreállni látszik a világ rendje: a válság kifejezés kezd visszacsúszni a kurva, Jézus, Fradi kulcsszavak szintjére.

A magyar közéletet internetes keresésre leképezve négy keresőkifejezés gyakoriságát vizsgáltuk meg. Ezek, a már a fent említett válság, kurva, Jézus és Fradi szavak voltak. Mielőtt nagyon belemerülnénk a Google keresési trendek elemzésébe, mindenképpen meg kell dicsérnünk Zala megyét és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. Ezeken a helyeken még a legvészterhesebb időben sem vált egyeduralkodóvá a válságra keresés az interneten, ha egy hajszálnyival is, de Jézus győzött. Még az előző két megyénél is komolyabb vállveregetés jár Vas megyének, Békés megyének, Baranya megyének és Tolna megyének. Ebben a négy bátor régióban a kurvák mindig jobban érdekelték az internetezőket, mint a válság.

A válság kifejezés egészen szeptember közepéig messze a közéletet tematizáló másik három kulcsszó mögött kullogott. Aztán szeptember 28-a után alig néhány hét alatt iszonyúan megerősödött, messze lenyomott minden mást. A grafikonon nagyon érdekes, hogy a hegyként kiemelkedő válság mennyire egy vonalba fonja, az addig hullámzó kereséseket. A Fradira kicsit kevesebben, Jézusra kicsit többen kezdtek keresni. Hiába, ilyenkor nem szórakozni, hanem hinni szeretne az ember.

Aztán november elejére alábbhagyott az őrület, olyannyira, hogy a karácsonyt már úgy ünnepelhettük, hogy Jézus messze megelőzte a válságot, de a kurváknak is sikerült rajta felülkerekedniük. A válság igazi vesztese a Fradi, irántuk folyamatosan csökken az érdeklődés.

A karácsonyi kajadömping és a szilveszteri másnap után ismét elkezdtünk pesszimistáskodni, és a válság kifejezés megint elhúzott a többiektől, de messze nem akkora mértékben, mint októberben, ráadásul a többi kulcsszavunk is szép emelkedésnek indult. Még a február végén kisebb mélyponton lévő Fradi is!

Március 15. és Gyurcsány lemondási terve hatására most ismét emelkedőben van a mindennapjainkat a híradókból ijesztgető úgynevezett válság, de talán kevésbé meredeken, mint eddig.

A kifejezések szintjén el kell még mondanunk, hogy a „pénzügyi válság” kifejezés több mint 200 %-os növekedést ért el, szorosan mögötte van a „válság hitel” és a „gazdasági válság” egyaránt 190-190 százalékkal. A „válság okai”, „válság hatása”, „válság 2009”, „válság 2008” jellegű kifejezések még a Google rendszerében sem mérhető növekedést produkáltak. Érdekes még az is, hogy a „Jézus szíve” kifejezés nyolcvan százalékos emelkedést tudhat maga mögött, hogy a magyar kurvák iránt 60 %-kal nőtt az érdeklődés, és, hogy Fradi mezeket majdnem másfélszer annyian kerestek, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

A teljes összehasonlítást itt tudja megnézni.